> Orendi Éva

Érzések és kapcsolatok - Domokos Judit keramikus mûhelyében

"Mint ahogy a zenei hang közvetlenül hat a lélekre, ugyanilyen közvetlen hatást vált ki a forma és a szín is. Ehhez csupán a színeket és a formát kell úgy összehangolni, hogy megfelelõen kifejezze a belsõ érzést és kielégítõen közvetítse a szemlélõnek."
(Vaszilij Kandinszkij)

Valahányszor a kapun belül kerülök, minden alkalommal ámulatba ejtenek a kerti út mentén, vagy távolabb, a burjánzó cserjék, bokrok hûvösében szerteszét heverõ, álldogáló agyagedények, cserépkorsók, régi tárgymaradványok. Némelyikük, mint például a klasszikus kultúra levegõjét idézõ, embermagasságú amfora a pici családi amfiteátrum mellett, a kert állandó ékessége; míg mások csak arra várakoznak, hogy méltó helyükre kerüljenek - be a házba, eladásra, ajándékba, esetleg kiállításra. Ám rendre leginkább azok az archaikus hangulatú, különleges formájú és mintázatú õsi japán kerámiaedények vonzzák oda a tekintetem, amelyekben újra és újra felfedezhetõ valami új, valami még több - izgalmas és nem kevéssé mágikus hatásuknak köszönhetõen. Ennek a varázslatnak a mélyére szerettem volna jutni a Judittal folytatott beszélgetésem során.

"1987-ben, a Kelet-Ázsiai Mûvészeti Múzeumban eltöltött pár év után jutottam el férjemmel együtt Japánba, ahol egy ember elvitt minket a hegyek közé, egy rosszul megvilágított múzeumba. Itt, a dzsómon-lelõhely múzeumában eredeti régészeti leletek tömegét láttam meg. A dzsómon kultúra népessége a mai Japán területén élt i. e. 10000 és i. e. 3000 között. Gödörházakban laktak, vadászó-gyûjtögetõ életmódot folytattak. Kerámián kívül más alkotás nem maradt fenn ebbõl a korból, sõt ez a fejlett kultúra írásos emléket sem hagyott ránk - valószínûleg nem is volt írásuk, amit ma dekódolni tudnánk.
A szavak világában élõ mai emberek számára ezek az edények "csak" tárgyak, de változatos forma- és motívumgazdagságuk kifinomult alkotókészségrõl, érzékenységrõl tesz bizonyságot. Az edényeken található minták, "jelek" nem igazán adnak támpontot az akkor élt emberek gondolkodásának megismeréséhez. Belsõ eszközök segítségével, szavakba nem foglalható tapogatózással próbálom megközelíteni és megfejteni azt az információhalmazt, amelyet hordoznak.
Amikor elkészítettem az elsõ ilyen edényt, egyszerûen le akartam másolni, lépésrõl lépésre akartam közelebb kerülni ehhez a bonyolult gondolatvilághoz. Készítésük közben hangolódtam rá egyre jobban arra a harmóniára, amely az aszimmetriát és a szabályos jeleket egységgé ötvözi. Ez az egységesség érzéseket, kapcsolatokat teremthet egy õsi kultúrával. Kerestem a megteremtésükhöz fellelhetõ technikákat: a megfelelõ alapanyagot, formázási, égetési módot."

Judit két, nemrégiben elkészült kerámiára mutat a mûhely padlóján, mozdulataival éreztetve, hogy számára meghatározó jelentõségû munkákról van szó. Az egyik egy gömbölydedforma testtömeg, rajta kézzel festett motívum, amelyben az egyik dzsómon edény zsinórmintája ismerhetõ fel.
"Azzal, hogy ezt a jelet vagy mintát egy vékony ecsettel felvittem, és hogy éppen erre a tárgyra tettem rá, mindenképpen azt szerettem volna elérni, hogy egy egész információtömeg hordozójává váljon. Újra azt éreztem, miközben aprólékos gonddal vezettem a vonalakat, hogy az eredeti õsi edény megalkotójának gazdag gondolatvilág lehetett a fejében, amely mindenképpen érzést közvetít számomra. Nem feltétlenül kell, hogy szavakba önthetõ legyen az "üzenet", elég, ha megfelelõen rá tudunk hangolódni, a lelkünkkel be tudjuk fogadni. Tehát nagy valószínûséggel nem pusztán díszítésül szolgáltak ezek a pontos és részletes motívumok, rengeteg gondolatiság is préselõdött beléjük."

A másik mû fekete leplet formáz, a felületén Franz Kafka: Add föl! c. novellája olvasható, hosszú sorokon keresztül. Érdekes kontraszt érezhetõ az elõbbi tárggyal szemben, hisz amíg ott csupán bonyolult minták fejeznek ki érzéseket, gondolatokat, addig itt szavak, szózuhatagok ragadnak el a hideg, dísztelen anyagon.
"A megértéshez feltétlenül el kell mesélnem, hogy sok évvel ezelõtt, gimnazista koromban, akkor még megmagyarázhatatlan okokból megtanultam ezt a pár sort. Nem tudtam, mit kezdjek vele, egyszerûen az enyém lett. És most, nemrég, valamiért feltört bennem, felidéztem, jöttek elõ a szavak… Ez is egy érzés kifejezõdése, egy iszonyatos szorongásé, amelyet ezzel a fekete, testetlen, gomolygó dologgal erõsítettem, illetve szabadítottam fel. Az az érdekes ebben, hogy a történettõl elszakadva tud közvetíteni egy érzést, amelyet talán nem is szabad szavakkal megfogalmaznunk, ez valamiféle verbális jelsorozat, amelynek megfejtése spirituális érzékekkel érhetõ el. Ha párhuzamot akarnék vonni a két dolog közt, akkor azt mondhatnám, hogy míg az elsõ idõben és térben távoli és érthetetlen, addig a másik idõben és térben nem távoli és nem érthetetlen, mégis számomra ugyanolyan elemi erõvel feltörõ alapérzéseket közvetítenek."

Domokos Judit munkásságának hasonlóan erõs érzelmi szálakkal átszõtt területe a mozaikkészítés.
"A mozaikkal a képszerûséget szeretném megmutatni, látvánnyá emelni. Erre a saját fürdõszobánkat tudnám felhozni példának, ahol azt igyekeztem elérni, hogy aki oda belép, úgy érezze: ez maga a tenger - a színeiben változó apró mozaiklapocskák hullámzó, hömpölygõ, örvénylõ hatása révén. Mozaikból, kerámiából, festményekbõl álló tereket szeretnék létrehozni; ezt mint önálló mûvészeti ágat lehetne szabadalmaztatni, mondjuk "belsõ-tér szobrászat" néven, amelyben a helyiség, a belsõ tér önálló mûalkotás, voltaképpen "szobor", ahol a funkció alárendelõdik a tér elemeinek és a képszerûségnek. Ennek példája lesz egy fürdõ az országban, amely nem egy ókori római fürdõ másolata kíván lenni, hanem egy önmagában is értékes, önmagáért való létesítmény… A tervezés és a megvalósítás során az ókori fürdõ kapcsolatát keresem a természet erõivel - vulkánnal, lávával, vízzel, színekkel; miként ugyanígy hajt a kapcsolatok, összefonódási lehetõségek megtalálása más munkáimban is: a dzsómon kultúrát próbálom különbözõ formákkal és anyagokkal összehangolni, lenyomatként egymásba illeszteni, a fosszíliákhoz hasonlóan; vagy például, ahogy a Kafka-idézet találkozik egy fekete szorongáslepellel, az is egyfajta összetartozás."
Pár hónappal ezelõtt az Iparmûvészeti Múzeumban, három iparmûvész társaságában Judit széles közönség elé tárta japán ihletésû kerámiáinak egy részét. Az azóta eltelt idõben vidéki nagyvárosokban volt alkalma kiállítani, ugyancsak többedmagával. Ezév augusztusában a szombathelyi Mûvészetek Házában lesz lehetõségünk megtekinteni kiállítási anyagát - ezúttal önállóan, társak nélkül áll a látogatók elé.
"A kiállításokat nagyon szeretem, ugyanakkor nagyon szorongok is, hiszen "pucéron" állok oda, mivel ezek nem egyszerûen tárgyak, munkák, hanem én magam vagyok ott, ez az én lényem. Örülök, hogy Szombathelyen egy 120m2-es teret kaptam, így jobban ráláthatok magamra. A kiállítások rengeteg gondolatot indítanak el bennem, inspirálnak, mert az a tény, hogy kint fogom látni a lényem egy részét, arra ösztönöz, hogy összpontosítsak. Magamra, a közönségre, hogy sikerrel közvetítem-e szavak nélkül a belsõ tartalmakat. Minden alkalommal kísérletet teszek arra, hogy segítsek az embereknek a saját értékeikre való ráismerésben és annak minél pontosabb megfogalmazásában. Úgy érzem, ekkor teremtõdik meg az a kapcsolat köztünk, amelynek alapja csak az egymással való törõdés lehet: én törõdöm veled, és te jobban rálátsz magadra; te törõdsz velem, és én mind többet és többet adok magamból."