> Johan van Dam

Kovácsok a MûvészetMalomban

A MûvészetMalomban július 4-ig látható kiállítás szép áttekintést nyújt a kovácsok mai és régebbi alkotásairól. Az Iparmûvészeti Múzeumból kölcsönzött mûveken láthatjuk a barokk, a rokokó és a szecessziós stílus megjelenését ebben az iparmûvészeti ágban, míg a kortárs mûvészek restaurátori munkáikat illetve saját, új törekvéseiket mutatják be. Rendhagyó ez a tárlat, hiszen kovácsoltvasból készült mûvekkel általában seregszemléken vagy - a többnyire közhasználatban lévõ - beépített környezetben találkozhatunk. A kiállítás, valamint saját albumának a megjelenése apropóján megkerestük Lehoczky Jánost, az egyik vezetõ kovács iparmûvészt, aki egy új szemléletet, formavilágot indított el a magyarországi kovácsoltvas-kultúrában.

Lehoczky János hosszú ideje él Szentendrén. Életpályájáról itt keveset szeretnék mondani - az érdeklõdõk olvassák el az említett könyvet -, ám pályakezdésének körülményei meghatározóak. Akkor, a szocializmus hatvanas éveiben a vas fontos szerepet játszott ugyan az iparban, a kovácsolt mûtárgyakkal szemben mégis bizonyos ellenszenvvel viseltettek. Míg az elõzõ évszázadokban az építészek szinte részleteiben megtervezték a díszítõelemeket is - kaput, lépcsõházakat, kerítéseket stb. -, a múlt század közepétõl kezdve elfordultak ettõl az évezredes hagyománytól. Egyéb megoldásokat, más anyagokat részesítettek elõnyben, ez a mûvészeti ág háttérbe szorult.
Lehoczky már tanulóéveiben elhatározta, hogy a saját útján akar járni, semmiképp nem szeretné folytatni a barokkos hagyományt. Kezdetben restaurátorként dolgozott a Ferenczy múzeumnál, de hamar önállósította magát és megnyitotta saját mûhelyét. Ami azóta történt, az tulajdonképpen egy formavilág születése - egy formavilágé, mely a lényegre összpontosít, a letisztult formára, kerüli a nem-funkcionális díszítõelemeket. Ezt az újonnan létrehozott látásmódot ki kellett alakítani és elfogadtatni, ugyanakkor szükség volt a majd' száz éve elfeledett hagyomány újjáélesztésére is.
A kovács, bár mûvészember, többnyire mégis csupán kivitelezõ. Ritkán fordul elõ, hogy a saját ízlése szerint alkothat. Mûve egy épített környezet eleme lesz, és a megrendelõnek gyakran konkrét elképzelései vannak a megvalósításra. Restaurálási munka, vagy valaminek az újraalkotása során - például a Gresham-palotánál, az Amerika Kávéháznál vagy az Ybl-palotánál - a régi tervek és régi technológiai megoldások alapján kell dolgozni.
De nemcsak az alkotói szabadság - a lehetõségek köre is korlátozott. Sokfelé látunk vaskaput vagy -kerítést, de vajon hány százalékukat tervezte meg egy mûvész?
A beépített külsõ környezet mellett így a lakáskultúrában is igyekszik helyet találni a kovácsoltvassal dolgozó iparmûvész. A tûzhely- és kandalló-kiegészítõk, gyertyatartók hagyományos megjelenési formái ennek, de Lehoczky János egyedi tervezésû asztalokkal és lámpákkal is próbálkozik.
Beszélgetésünk elején kezembe adta Farkas Ádám egyik írását, azzal, hogy õ rátapintott a lényegre. A szobrászmûvész szerint a kovács lágyít, formál és szerkeszt: "Lehoczky János egyéni formanyelvet alakított ki, amelyben a csomópontokra fûzõdõ, azokból kiinduló statikai és dinamikai ívek az egyenesek és ellipszisek közötti intervallumban szervezõdnek, hoznak létre visszafogott vagy lendületes rajzokat. Itt rejlik az igazi újdonság: a megkovácsolt formák és a közöttük alakuló kivágások, s terek lesznek rajzi elemek, önmaguk válnak díszítõmotívumokká és rendszerré".