|
> Petrányi Barna
Választás után, választás elõtt
A várakozásokat alul múló részvétel (38,48 %) mellett lezajlott európai parlamenti választások eredményét különbözõ módon értékelik a pártok, elemzik a társadalomkutatók, politológusok. Hallhatunk, olvashattunk magyarázkodás-szagú válaszokat arra, hogy miért nem mozdultak nagyobb számban a választók, miért maradtak otthon egyes pártok szavazói nagyobb arányban, és miért kevésbé másoké.
Két országos választás eredményét és azon belül a négy parlamenti párt teljesítményét mutatjuk be egymás mellett oly módon, hogy láthatóvá tesszük egy-egy párt országos, és szentendrei támogatottságát is.
Jól látható, hogy míg a 2002-es országgyûlési választásokon a FIDESZ - akkor még az MDF-fel közösen állítva jelölteket és listát - Szentendrén az országos átlagánál mintegy másfél százalékponttal gyengébben szerepelt, addig most ugyanilyen mértékben ért el jobb eredményt. A FIDESZ-MDF listája már 2002 tavaszán 5 százalékponttal nagyobb támogatottságot szerzett itt Szentendrén, mint az MSZP-é.
A mostani választásokon viszont az MSZP nyolc százalékpontot vesztett, míg a FIDESZ 9-et- nyert, így a két párt közötti támogatottsági olló 22 százalékpontosra nyílt szét.
2002-ben csak a szabad demokraták szavazataival együtt sikerült kormányt váltania a szocialistáknak, azonban egy mostani választáson - bár az SZDSZ erõsödött, éppen a szocialisták támogatottságának visszaesése miatt - együtt sem szereznék meg a kormányalakításhoz szükséges többséget.
A két kisebb párt közül az SZDSZ mindkét alkalommal önállóan és eredményesen indult a választásokon. 2002-ben még csak 5-6 tized százalékpontal lépte át a küszöbértéket, addig most két listás helyet biztosító, 7,7 % százalékot meghaladó eredményt ért el. Szentendrén a liberális párt mindkét alkalommal a párt országos átlag-támogatottságát jóval meghaladó eredményt ért el, most közel 12%-ot, ami 1998 óta az SZDSZ legjobb helyi eredménye.
Az MDF 2002-ben még nem indult önállóan, most viszont országos szinten meghaladta az ötszázalékos küszöböt igaz, csak 0,3 százalékponttal. Szentendrén ennél valamelyest jobban szerepeltek, itt 1,3 százalékponttal lépték át a küszöböt. Az országosan elért 163 891 szavazat azonban 50%-ot meghaladó részvétel mellett (ami parlamenti minimálisan feltételezhetõ részvételi arány) csak 4 %-ra elég. A párt önálló arculatának erõsítésével azonban bebiztosíthatják helyüket az országgyûlésben.
Az eredmények értékelése, elemzése pártberkeken belül helyben és országosan még zajlik,
az országgyûlési választásokig már kevesebb, mint két év van hátra. Az EP-választás eredményeibõl messzemenõ következtetéseket még korai levonni a soron következõ megmérettetésre. Az azonban látszik, hogy a legnagyobb kormányzó pártnak a kormányzás tartalmát és kampányának stílusát illetõen komoly korrekciókra lesz szüksége ahhoz, hogy nyerési eséllyel induljon 2006-ban. Persze lehet arra hivatkozni, hogy a szocialista szavazók annyira elégedettek a kormány teljesítményével, hogy el sem mentek szavazni. Ezzel a válasszal azonban nem ringathatja el magát az MSZP, ha kormányon akar maradni.
|